2016. március 26., szombat

Fejdísz trend - 2016

A tavalyi év nagy slágere a természetesség, a vintage hatás volt, így a menyasszonyok fejdíszein is ezek a stílusjegyek mutatkoztak meg. Elsősorban a virágokkal díszített hajkoronák voltak a nyerők, és az apró virágmintás fejdíszek.

Az idei évben egy trendi menyasszony nem viselhet mást a fején, mint antikolt hatású, strasszokkal ékesített fejdíszt.

A füstös árnyalatú és fémhatású, antikolt hajdíszeket Swarovski kövek teszik csillogóvá és alkalmi viseletté. A fémes és mégis romantikus összhatás leginkább hosszú, fonott hajban érvényesül. Ehhez a stílushoz igazán jól illik az egyszerű, egyenes szabású, hosszú, fényes anyagból készült menyasszonyi ruha.

Az a menyasszony, aki ilyen stílusú kiegészítőt választ, annak az egész esküvői toalettjét is ehhez kell igazítania, hogy a fejdísz jól tudjon érvényesülni megjelenése során.


A díszítés kerülhet a fejtetőre font hajba, vagy a háton lelógva összefont copfba, ekkor azonban célszerű olyan ruhát választani, melynek hátrésze mélyen kivágott, de legalább annyira, hogy a lelógó haj jól érvényesüljön, kerüljük el azt, hogy egybeolvadjon a ruhával.


Nagy-Brittania egyik legsikeresebb esküvői fodrásza, Emily Kent álmodta meg legújabb kollekciójában ezt a romantikus hatást, melyet az antikolt ékszerek mellett tollak felhasználásával egészített ki. A kontyba tűzött hosszú haj igazán fenséges látványt nyújt a francia nagyvilági stílussal ötvözve.


Óvatosan bánjunk az esküvői ruha kiválasztásakor a csipkékkel és fodrokkal, hiszen ezekből túl sok elvonhatja a figyelmet a csodás kiegészítőkről. Az egyszerűségre törekedjünk a virágcsokor választásakor is, ehhez az ékszerhez legjobban egy kis fehér virágokból összeállított csokor illik, melybe akár egy két strasszkövet is belehelyezhetnek a virágkötők. Figyeljünk arra, hogy az antikolt hatás itt is megjelenjen. A csokor készülhet friss fehér virágokból, vagy a divatos papír illetve szövetből készített virágok is összefonódhatnak az ékszerekkel.


Menyasszonyi ruhaként nyerő választás lehet a képen látható egyszerű szaténruha, mely A vonalú szabásával és szimpla bevarrott felső részével kitűnően egészíti ki az antik hatású, csillogó strasszokat.


Cikk forrása: weddingideasmag.com


Elérhetőségeim: 
Bánhegyi Zsófi 
Esküvő- és Rendezvényszervező
Mobil: +3630-456-1895